A termék reklamálása

Kategóriák
 
 
 
 
 
 
 

Az RPL, spol. s r.o., Za riekou Nitrou 1490, Partizánske, Statisztikai számjel: 31 422 284

(a továbbiakban „eladó“)

PANASZ ÉS REKLAMÁCIÓKEZELÉSI RENDJE

 

Ez a panasz és reklamációkezelési rend az 1964-es évi 40. törvény (a továbbiakban „Polgári Törvénykönyv“), a fogyasztók védelméről szóló 2007-es évi 250. törvény, a Szlovák Nemzeti Tanács kihágásokról szóló 1990-es évi 372. törvényének módosításai alapján (a továbbiakban „Fogyasztóvédelmi Törvény“), valamint a Szlovák Köztársaság többi általános érvényű jogi előírása szerint került kibocsájtásra.

Ez a panasz és reklamációkezelési rend az eladóval kötött fogyasztói szerződés következtében biztosított fogyasztói jogokat és a felelősségvállalás módjait szabályozza. A fogyasztó olyan fizikai személy, amely a fogyasztói szerződés megkötésekor és annak teljesítése közben nem a saját vállalkozói tevékenységén, munkahelyén vagy hivatásán belül cselekszik.

Az eladó és az olyan fizikai személy, amely a fogyasztói szerződés teljesítése közben a saját vállalkozói tevékenységén belül cselekszik, vagy jogi személy között létrejött törvényes viszony az 1991-es évi 513-as törvény (Kereskedelmi Törvénykönyv) alapján szabályozott.

 

1. cikk

A VÁSÁRLÓ JOGA A HIBÁS TERMÉK REKLAMÁLÁSÁHOZ

 

Azért, hogy az eladásra szánt áru hibátlan és jó minőségű legyen, az eladó felel.

Ha az eladásra szánt árucikk az átvételkor nem egyezik a vételi szerződésben foglaltakkal, vagy ha a vásárolt áru hibás, akkor a vevő a jótállási időszak folyamán felelősségre vonhatja az eladót. Az eladó felel azokért a hibákért, amelyek az átvételkor megfigyelhetők.

Az áru tulajdonságaiban bekövetkezett változásokat, amelyek ugyan a jótállási időszak során, de elhasználódás következtében, vagy nem megfelelő használat következtében, elégtelen vagy nem megfelelő ápolás következtében, ill. bármilyen más helytelen ráhatás következtében, ill. a vevő vagy harmadik személy által okozottak, nem tekinthetjük a termék hibájának.

A csökkentett áron értékesített dolgok esetében az eladó nem felel az árcsökkenést előidéző hibákért.

Ha a vevő él azon jogával, hogy a megvásárolt termék hibái miatt felelősségre vonja az eladót (a továbbiakban „reklamáció“), akkor az üzlet vezetője, vagy az általa megbízott alkalmazott köteles a reklamáció jogosságát rögtön eldönteni, összetettebb esetekben legkésőbb 3 munkanapon belül. Ebbe az időbe nem számítjuk azt az időt, amely a hiba szakértői meghatározásához szükséges.

 

A reklamáció abban az esetben zökkenőmentes, ha a kérdéses áru teljes, és a panasztételt nem gátolják az általános higiéniai alapelvek. A vásárló köteles a hibás árut tisztán és a higiéniai szempontoknak megfelelően bemutatni, ellenkező esetben az eladó jogosult a termék visszavételét elutasítani.

A panaszok és reklamációk felszámolásáért felelős munkatársnak a teljes munkaidő során jelen kell lennie. A hibás termék reklamációs osztályra való küldése esetén a felelős munkatárs köteles azonnal eldönteni a reklamáció jogosságát, bonyolultabb esetekben a kézbesítést követő 3 munkanapon belül. A reklamáció jogosságának eldöntéséről a vásárló telefonon keresztül, sms-ben, vagy e-mail formájában értesül.

 

A panasz és a hiba elhárítása:

  • rögvest kell, hogy megoldódjon, legkésőbb viszont 30 nappal a folyamat elindítását követően

Az eladó köteles a vevő számára kiadni egy igazolást a reklamáció dátumáról, mint ahogy a javítás elvégzéséről és annak időtartamáról is. A reklamáció lebonyolítására fenntartott időkeret eltelte után a vevőnek azonos jogai vannak, mint mikor olyan hibáról van szó, amelyet nem lehetséges eltávolítani ezen panasz és reklamációkezelési rend 6. cikkének alapján.

 

2. cikk

A REKLAMÁCIÓ ÉRVÉNYESÍTÉSÉNEK HELYE

 

A vásárlónak a vásárlás helyéül szolgáló üzletben kell, hogy panaszt tegyen. A vásárló viszont reklamálni jogosult:

  1. bármely más üzletben is, amely az adott illető tulajdonában van és áruforgalma hasonló jellegű termékekből áll,
  2. az eladó vállalkozásának helyén vagy székhelyén

 

A vásárló a reklamációt személyesen, ill. postai úton kezdeményezheti.

 

A vásárló köteles igazolni, hogy panasza jogos, ami annyit tesz, hogy a hibák feltárásán túl a vásárlást igazoló nyugtát is fel kell mutatni.

 

3. cikk

A REKLAMÁCIÓ ÉRVÉNYESÍTÉSÉNEK IDEJE

 

Az eladó felel azért, hogy az áru az átvételkor a szerződési feltételeknek megfelelő állapotban van, ugyanakkor a jótállási időszak alatt felszínre kerülő hibákért is felel. A jótállási időszak 24 hónap, amely a termék üzletben való átvételétől, ill. kiszállítás esetén, a kiszállítás időpontjától számítódik. A vevő kérésére az eladó köteles az eladáskor kiadni a garancialevelet, amelyen jelölve van a garancia kiterjedésének és feltételeinek pontos leírása. A tárgy milyenségéből kifolyólag a garancialevelet helyettesítheti a vételt igazoló bizonylat. Az áruhoz tartozó reklamációs jog elvész, ha a jótállási időszakban nem élnek vele.

A vásárló részéről a reklamációt felesleges halogatás nélkül, azonnal a hiba észlelését követően kellene érvényesíteni, hogy a reklamáció megfelelő módon értékelhető és lefolytatható legyen. Ahogy a vásárló hibát talál az átvett tárgyon, köteles a tárgyat elrakni, és nem használni a reklamáció érvényesítésének idejéig, hogy elejét lehessen venni a tárgy jelentősebb károsodásának, mint például, amikor a javítható hibából javíthatatlan válik.

A garanciális időszakot nem szabad összekeverni az átlagos használhatósági idővel, ez azt jelenti, hogy azzal az idővel, amely alatt a tárgy helyes használat és karbantartás mellett szolgálhat bennünket, tekintetbe véve egyes tulajdonságait, a használat célját, és a használat gyakoriságában rejlő különbséget.

A reklamáció elindításától a lezártáig tartó időszak nem számítódik bele a jótállási időszakba. Ha a hibás eszközt a reklamáció keretén belül egy új eszközre cserélik, akkor a tárgy átvételével a garanciális időszak újraszámolódik

A vevő nem jogosult a hibás termék árának automatikus visszatérítésére!

 

4. cikk

A VÉTELI SZERZŐDÉS MEGSZEGÉSE

 

Azzal, hogy az eladó átadta a vevőnek a kifizetett tárgyat, felelősséget vállalt a tárgy minőségéért. Abban az esetben, ha az áru a vétel pillanatában nem felel meg a vételi szerződésben foglaltaknak, a vevőnek joga van ahhoz, hogy az eladó ingyen és bérmentve, mindenféle felesleges halogatás nélkül az árut a vételi szerződésben foglaltak szerint megjavítsa, vagy kicserélje, ha ezzel az eladónak nem keletkeznek aránytalan kiadásai az áru értékét, ill. a hiba súlyosságát illetően. Ha ez nem lehetséges, akkor a vevő arányos árengedményt követelhet a tárgy árából, vagy elállhat a szerződéstől. Ez viszont nem érvényes abban az esetben, ha a vevő a tárgy átvétele előtt a szerződésben foglaltak megszegéséről tudott, vagy a szerződéstől való eltérést maga okozta.

 

5. cikk

JAVÍTHATÓ HIBÁK

 

Javítható hibák alatt olyan hibákat értünk, amelyek eltávolításával a termék megjelenése, funkcionalitása, minősége nem csorbul, és a javítás meghatározott időn belül elvégezhető. A vevőnek joga van hozzá, hogy az eladó ingyen, és felesleges késleltetés nélkül az árut megjavítva olyan állapotba hozza, amely megfelel a vételi szerződésnek, ha ezzel az eladónak nem keletkeznek aránytalanul magas költségei az áru árára vagy a hiba súlyosságára való tekintettel.

Az eladó mindig kicserélheti a hibás terméket hibátlanra, ha ez a vevőnek nem okoz különösebb nehézségeket.

A javítható hibás termék vásárlójának joga van az áru cseréjét kérni, vagy elállni a vételi szerződéstől abban az esetben, ha:

•             a reklamáció nem lett 30 napon belül lezárva, és nem köttetett semmilyen más megegyezés

•             a vevő az ismételten megjelenő hibák javítása miatt, vagy nagyobb mennyiségű hiba megjelenése miatt nem használhatja a terméket rendeltetésszerűen.

 

A hiba ismételt megjelenése annyit tesz, hogy a jótállási időszak során ugyanaz a meghibásodás legkevesebb kétszer már el volt távolítva, ennek ellenére ismét meghibásodott. Nagyobb mennyiségű meghibásodás alatt azt értjük, hogy minimum 3 eltávolítható hiba jelenik meg egy reklamáció alkalmával.

 

6. cikk

JAVÍTHATATLAN HIBÁK

 

Javíthatatlan hibának azok a hibák nevezhetők, amelyek meghatározott időn belül maradéktalanul el nem távolíthatók, és amelyek a termék rendes és előírt formában való használatát gátolják. Ilyen helyzetben a vevő a következő módon jogosult kártérítést követelni:

  1. a terméket egy másik, hibátlan termékre cseréli,
  2. eláll a vételi szerződéstől,
  3. ha a terméken olyan javíthatatlan hiba keletkezik, amely nem gátolja a termék további használatát és a vevő nem kéri a termék cseréjét, akkor jogosulttá válik bizonyos arányos árkedvezményre a termék árából.

7. cikk

ALACSONYABB ÁRON ÉRTÉKESÍTETT ÁRU

 

A hibás termékek (hibás új termékek vagy használt termékek), amelyek viszont továbbra is alkalmasak az adott célra való használatra, csak alacsonyabb áron értékesíthetők. A vevőt tájékoztatni kell a termék hibájáról, és annak milyenségéről abban az esetben, ha ez nem nyilvánvaló az eladás pillanatában. Az olyan új vagy használt termékek hibáiért, amelyek csökkentett vételáron kerültek értékesítésre, az eladót nem terheli felelősség. Ha az alacsonyabb áron értékesített terméken rejtett hiba keletkezik, amely funkciója szempontjából gátolja a termék adott céllal való használatát, a vevőnek joga van a terméket reklamálni ezen Panasz és Reklamációkezelési Rend 3., 4., 5. és 6. cikkének értelmében. Ha az alacsonyabb áron értékesített terméken más javíthatatlan hiba jelenik meg, amely ugyanakkor nem gátolja a termék adott célra való használatát, a vevő arányos árkedvezményre jogosult.   

A használt termékeknél a jótállási idő 12 hónapra csökkenthető, ha az eladó és a vevő erről megegyeznek. Az eladó köteles az ilyen garanciális időtartamot a számlán feltüntetni.

Ha a termék ára kiárusítás, vagy szezonvégi árleszállítás következtében csökken, és hibátlan új termékről van szó, akkor az eladó az így eladott termékeken megjelenő hibákért teljes mértékben felelősséget kell, hogy vállaljon.

 

8. cikk

VITÁS KÉRDÉSEK RENDEZÉSE

 

A reklamációs folyamat során keletkező vitás kérdésekben a bíróság hivatott dönteni.

 

9. cikk

A VITÁS KÉRDÉSEK ALTERNATÍV MEGOLDÁSA

 

A 2015-ben elfogadott 391-es számú törvény szerint a vevő, mint fogyasztó jogosult alternatív vitarendezést kérvényezni. Ezen eljárás folyamata a következő:

Ha a fogyasztó nem elégedett az eladó hozzáállásával a reklamációs folyamat során, illetve, ha jogsértést tapasztal az eladó részéről, javítási kérelmével jogosan fordulhat az eladóhoz (e-mailben az eshop.hu@robel.shoes címre). Abban az esetben, ha az eladó elutasító választ ad a kérelemre, ill. ha az elküldéstől számított 30 napon belül nem érkezik válasz, a fogyasztónak joga van kérelmezni a vitatott ügy alternatív úton történő rendezését. A 2015-ös évi 391-es törvény alapján az alternatív vitarendezés szereplői (a továbbiakban AVR szereplő) a 2015-ös évi 391-es törvény 3. § által meghatározott szervek és jogi személyek. A vásárló, mint fogyasztó a nevezett törvény 12. § meghatározott módon terjesztheti be kérelmét. A bírósághoz fordulás lehetősége ezzel nincs korlátozva.  

A fogyasztó jogosult a kérelmének az RSO alternatív vitarendezésen keresztüli benyújtására is, amely a következő online felületen érhető el: http://ec.europa.eu/consumers/odr/index_en.htm.

A vitás kérdések megoldásának ezt a formáját azon fogyasztók vehetik igénybe, akik fizikai személyként kötötték és tesznek eleget a fogyasztói szerződésben foglaltaknak, ezen túl pedig nem vállalkozói tevékenységükből, munkahelyükből vagy hivatásukból kifolyólag cselekszenek. A vitás kérdések alternatív megoldása csak a felhasználó és az eladó közti a fogyasztói szerződésből adódó, vagy azzal összefüggő viszonyra vonatkozik. Az eladó nem jogosult ilyen kérelem benyújtására.  

A vitás kérdések alternatív megoldása nem vonatkozik olyan vitás esetekre, amelyek értéke nem haladja meg a 20 EUR értéket. Az alternatív vitarendezés szereplője a fogyasztótól követelheti az alternatív vitarendezés elindításának költségét, amely maximálisan 5 EUR lehet ÁFA-val.

Ez a Panasz és Reklamációkezelési Rend érvényes: 2016. május 12-től

 

Partizánske, 2016. május 12.

 

Jozef Robel

Cégvezető

RPL, spol. s r. o.

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Teljes (asztali) verzió